Mikor még csak az első lépéseinket tettük meg az egyetemen, már akkor legendaként hallottunk a híres "Sonkáról" érdekesebbnél érdekesebb történeteket. Nagyon hamar tudtam, hogy mindenképp szeretnék részt venni rajta, és szerencsére sok barátom is így volt vele. Ahogy a gólyaprogramok folyamatosan zajlottak le, úgy erősebb baráti körök is kialakultak, a közösen átvészelt vizsgaidőszak után pedig volt időnk fellélegezni és a következő félévre tekinteni, ekkor eldöntöttük: Indulni fogunk a Sonkán.
Az első nagy izgalom az előfeladatoknál voltak. Nem tudtuk, hogy mennyi időt és energiát igényel majd az, hogy okosan megszervezzük minden feladat elvégzését, így kicsit félve, de izgatottan álltunk az akadály elé. A forgatások, az ötletelések, a közös kreatívkodás hatalmas élmény volt, és szuper csapatépítésként szolgált ahhoz, hogy tényleg egy nagy, összetartó csapatként éljük át az ezt követő hetet.
A vasárnapi ValóVilág remek előkészítése volt a Sonka-hét hangulatának: Közös erővel szurkoltunk, izgatottan vártuk, hogy mi fog történni. Talán kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt először, hogy "nem hiszem el hogy ez most megtörténik a szemem előtt", viszont összességében hatalmas élmény volt részese lenni az eseménynek. Emellett még vasárnap rengeteg dolgunk volt: A zászló és az újság is ezen a napon készült el, és az utolsó simításokat is ekkor csináltuk.
Hétfőn a beiratkozásra kicsit félve indultunk el. Nem tudtuk, hogy mire számítsunk, és azt sem tudtuk, mit fognak rólunk gondolni, mint "a kicsik", akik próbálkoznak jól teljesíteni a héten. Ez az első program azonban előjele volt annak, amit szinte minden nap sikerült elérnünk: Majdnem teljes létszámmal ott voltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Az esti vetélkedő már tényleg önfeledten telt, hangulatunk exponenciálisan nőtt az elfogyasztott alkohol mennyiségével, és csapatkapitányként szuper volt látni minden csapattagot felszabadultan szórakozni.
A keddi időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, de a jókedvet ez sem tudta tompítani. Hidegben, esőben is vért izzadva küzdöttünk a sportnapon, egyre komfortosabban érezve magunkat a Sonka keretei között. Úgy gondolom, a többi csapathoz is közelebb kerültünk, kezdtünk mindenkire úgy tekinteni, mint jó haverokra, akikkel ez az egész baráti versengés. Délután a Csocsóban is odatettük magunkat a sorversenyekben, mindenki kivette a részét.
Sokaknak volt emberpróbáló a szerdai nap: A legjobb atléták mérték össze képességeiket a kolifutás során, melynek csupán csak szemtanúja voltam (és jobb is így). Talán a Legek versenye volt amitől a legjobban féltünk, Columbo feleségeként lengte be eddig csapatunkat: Mindenki hallott róla, mindenki nagyon érdekes dolgokat mesélt nekünk, viszont sosem láttuk még. Elvárásainkon felüli volt a program, remekül éreztük magunkat, és a kezdeti ijedtség hamar kreativitás és kapkodás furcsa keverékébe váltott.
A kocsmatúra elengedhetetlen volt a csapat nagy részének. Személy szerint nagyon vártam már, a gólyacsatás és az öntevékeny körös is hatalmas élmény volt számomra. A feladatok izgalmasak voltak, a hangulat páratlan, az állapot, amiben voltunk pedig megkérdőjelezhető.
A színdarab nagyon kellemes indítása volt a csütörtöki napnak. Volt szerencsém szerepelni benne, és azt kell mondanom, egy élmény volt: megvalósítani azt a gyönyörű baromságot amit kiötlöttünk, majd látni a szervezőket jóízűen nevetni rajta, csodálatos volt. Ezután sajnos engem utolért a sonka-kór, és betegség miatt a parkoláson nem tudtam részt venni. A többiektől azonban csupa jót hallottam: akik részt vettek, mind azt mondták, hogy élvezték.
Az eredményhirdetés semmilyen negatív érzést nem hagyott bennünk: Sördinger Macskái nagyon büszkék a 7. helyezésükre, különben is azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, ezért szerintünk nyertük.
A péntek családias, hangulatos zárása volt a hétnek. Fáradtan, de vidáman és elégedetten ettünk és beszélgettünk a többi csapat tagjaival Disznóvágáson. Úgy éreztem, most valami nagyobb dolog része vagyok: Körülvesznek olyan emberek, akikkel lehet soha nem ismerkedtem volna meg, ha nincs a Show's Sonka, most mégis együtt esszük a kolbászt és isszuk a sört, úgy emlegetve a hét emlékeit (vagy az emlékek hiányát), mint egy nagy baráti társaságban egy kalandot.
Mert ez volt a Show's Sonka gólya szemmel, egy közös élmény.
Comments